Csörögi Tanoda

Szombati tanodai foglalkozásainkon húsz-harminc gyerek vesz részt. Zömében általános iskolások, de vannak köztük óvodások is. Fontosnak tartjuk a szokásrend kialakítását, így nyitókörrel kezdjük és zárókörrel zárjuk. Ezek célja, hogy minél jobban megismerjük egymást, az idejáró gyerekek megtanulják kifejezni a véleményüket, érzéseiket, kifejlesszük az egymásra figyelés képességét.

A fejlesztéseket igyekszünk játékosan és változatosan végezni. Állomásos módszerünk lényege, hogy az önkénteseink felkészülnek egy-egy témakörből feladatokkal korosztályonkra differenciálva (szövegértés, matematika-logika készségfejlesztés, óvodásoknál finommotorika fejlesztés, és természettudományos megismerési képességek fejlesztése a cél a 15-20 perces állomásokon, amiket változatosabbá teszünk valamilyen kézműves feladattal, játékos angolt alapozó állomással és mozgásos feladattal). Akkor végezzük jól a munkánkat, ha a gyerekek nem veszik észre, hogy tanulnak, ezért igyekszünk játékosan foglalkozni a gyerekekkel, s gyakran használunk társasjátékokat is.

A szövegértés fejlesztést tartjuk az egyik legfontosabbnak, hiszen minden tantárgy, s az iskolai sikeresség alapja. Éppen ezért nem korrepetálunk a szombati foglalkozások során (csak külön kérésre, különösen angolból és matematikából), s nem a jó jegyek szerzése az elsődleges cél, hanem a komplex képességfejlesztés, és a megismerés iránti pozitív attitűd kialakítása.

A felsősökkel külön foglalkozást is tartunk, ahol gyakran ők adják meg a témát, így nagyon motiváltak az együttműködésre. Itt is a szövegértés fejlesztés a legfontosabb, de az egymás elfogadása, toleranciára nevelés, kommunikáció fejlesztés és a kritikus gondolkodás kialakítása van előtérben ennél a korosztálynál, legyen szó akár egy kedvenc énekesről, a neten gyakran előkerülő témákról, vagy horoszkópról.

Havi rendszerességgel csapatépítő játékokat, vagy valamilyen projektet  valósítunk meg. Ez hol métázás, vagy más sporttevékenység, hol pedig olyan projektnapok, mint a Ki,mit tud?, farsang, gyereknapi fellépés.

 

Az alábbi videó röviden bemutatja tanodánkról, amelyet Lukács Laura és Máthé Zsozsó polis diákok készítették egy bécsi filmfesztiválra. Közreműködött benne egy másik politechnikumos önkéntesünk Lukács Lea és a gyerekeink közül Berki Dzseni, Morzsa Robi és Morzsa Tibi.